megkésve

Jó ideje már, hogy nem írtam: vizsgaidőszak, főszezon, kedvtelenség.

Az otthoni vizsgák nem kis terhet tettek a vállamra és nyomtak el az elmúlt hetekben. Munka, fárasztó napok után haza térve este hajnalba nyúló tanulás sokszor rossz kedvvel töltött el, s mind emellett a holland nyelvtanulást sem szabadott hanyagolni. Teljesen kimerültem, s nem egyszer gondoltam azt, hogy feladom és nem fog sikerülni ez a vizsgaidőszak innen a távolból. Ám minden jól alakult és a rengeteg tanulás és nem alvás meghozta gyümölcsét. Május végén levizsgáztam, s sikeresen zártam a félévemet a Testnevelési Egyetemen. Nem vagyok izgulós típus, de haza fele a repülőn nem tudtam, hogy a vizsgáktól vagy a repüléstől van hányingerem. Majd haza térve kicsi országomba sikeresen vettem az akadályokat és végre nem a tanulás hanem a bulizás miatt nem aludtam. :D

Nagyon jó volt kicsit haza menni, 4 hónap után túrórudit enni és egy finom pálinkát inni! Mintha el se mentem volna, ugyanott folytattuk barátaimmal a beszélgetést, mintha tegnap láttuk volna egymást. Így meg nem bánva és remek emlékekkel gazdagodva tértem vissza Belgiumba, ahol szintén nem állt meg az élet és szokásos csütörtök esti póker estébe csöppentem haza, másnap pedig várt a munka ismét. Ezúttal azonban valami különleges, valami igazán testhez álló feladattal bíztak meg.A júliusi nemzetközi tábor vezetői jöttek el Csehországból, Horvátországból, Törökországból, Olaszországból, Németországból és Magyarországról. Három napot töltöttünk együtt, s én képviselhettem Belgiumot és vezethettem a tábort, habár előtte a szervezés az nem az én részem volt, ellentétben a júliusi 10 napos táborral. Ott már szinte egyedül leszek és a programok is szinte saját magam szervezése lesz. Érdekes, amikor különböző országokból gyűlnek össze emberek és jobban megismerjük egymást. Az olasz mentalitást és effektálást sose fogom megunni, míg a lekváros sajtos kenyeret sem. :D Van akinek a banán+nutella kombó a mindennapi van akinek a spagetti sajt nélkül ízlik. Ahány ház annyi szokás. A hosszú hetet lezárva állíthatom,hogy mindenki örömmel fog visszatérni s izgatottan várják a nyár közepét. :)

gopr2871.JPG

Most pedig visszatérve a 'szürke' hétköznapokba, bulikkal ötvözve a szüli(hó)napot. :D Illetve megkezdődött a nyári felkészülés is, így nem kevés edzéssel töltöm ismét a szabadidőmet. A jövőbe nyúló tervek is gyarapodtak. Jelenleg nem tartom kizártnak, hogy MSC szakra is Belgiumba jelentkezzek. Aztán persze majd kiderül, hogy alakul az életem és a sors, de egy ideig még biztosan olvashatjátok bejegyzéseimet, amiket most már nem fogok hanyagolni! :D