BBBBBBB

A hétvégém sem telt el unalmasan. Két kedvenc B betűs barátnőm látogatott meg Belgiumban, így nyugodtan állíthatjuk, hogy B-ből sosem elég! :D :P Már nagyon vártam az érkezésüket, hogy bepótoljuk a majdnem 2 hónapos nem találkozás apró részleteit is, ugyanis már 6 hete, hogy idekint élek. Igazán jól szórakoztunk, meglátogattuk Brugge-t, Gentet, megünnepeltük a születésnapjukat tortával, csillagszóróval, pezsgővel együtt úgy ahogy azt kell, bicikliztünk, ettünk és ittunk sokat, ahol csak lehetett kóstoltak söröket és persze minden szép helyen csináltunk pár képet. :D

Nagyon hiányoztak már, s örülök, hogy örömöt tudtam nekik szerezni a vendéglátással. Én már megszoktam, hogy biciklivel járok mindenhova, nekik újdonság volt, ha bár bulizni még én sem mentem s jöttem haza is két keréken.

Brugge egyszerűen gyönyörű, s Gent úgy szintén. A jellegzetes háztetők és építészeti szépségek, a hangulat, a környezet leírhatatlan. Érdemes meglátogatni mindkét várost nem egyszer. Érdekesség még, hogy Belgiumban nem minden városban lehet kapni ugyan azt a sört. Minden helységnek megvannak a sajátossága, a speciális sörei. Nem vagyok otthon a sörökben, nem is szeretem őket, nem ízlenek, nem vagyok sörös. Helyi különlegességek, illetve jó sörök közé sorolandó a Duvel, Omer és még sok más, aminek nem tudom a nevét, de lesz még róla több fogalmam is azt hiszem.  :D

A gofri finomságok elmondások alapján itt sokkal cukrosabb és alapanyagaiban is kicsit eltérő, mint amit otthon kapni lehet Magyarországon. Nem véletlen vannak oda érte a turisták.

Holnaptól visszatérünk a hétköznapi kerékvágásba és tanulom tovább a holland nyelv rejtelmeit, illetve dolgozgatunk a munkahely szépítésén, de pénteken már érkezik az első csoportom. Első csoportom, ugyanis a The Outsider Club egy olyan sportlétesítmény és szervezet, amelyek csapatépítő programokkal és sportesemények szervezésével foglalkoznak. Itt vagyok önkéntes és animátor. A hatalmas kalandparkon kívül, kötél pályák, falmászóterem és via ferrata is található, kajakozási lehetőség, mezítlábas pálya és mocsaras ügyességi, akadálypálya is bővíti a palettát. Már alig várom, hogy a csoportokat vezessem én is, de addig még gyakorolnom kell a holland nyelvet. :)

A szuper hétvége után, újratöltve vágunk bele a húsvét hetébe..... :P

Címkék: beer, chocolade, waffels