Mióta eszemet tudom.. szokták mondani sokszor. Én inkább úgy kezdeném, hogy 13 éves korom óta egészen biztos voltam abban, hogy gimnazista vagy egyetemistaként külföldön szeretnék tanulni, élni, kézilabdázni esetleg kint is maradni; vagy akkoriban még hiú reményeket fűztem az olimpiai részvételhez, s mindennél nagyobb álmom volt, hogy válogatott legyek. Ez aztán az évek során úgy alakult, hogy nem így, de már nem is bánom néha, de nem tudom mire lennék kézilabda nélkül. No de visszatérve a megvalósult álmomhoz. 2016-os évem nem indult a legjobban, de január végén életem egyik legnagyobb célja látszott megvalósulni azzal, hogy kiköltözhetek Belgiumba, a biciklik városába (annak ellenére, hogy a német nyelv sosem volt a kedvencem.. s a francia se volt különb.. sőt hollandul egy szót sem tudtam.. de mit ad isten, hamar megkedveltem idekint ezt is J ). Sok mindent otthon hagyva, még is boldogan hagytam el kicsi országomat, s belevágva a rég várt nagy kalandba. Könyvet tudtam volna írni arról, hogy mi mindent adtam fel és hagytam otthon (mégis életem legjobb szakaszában sikerült elérni ezt), most pedig már regényt publikálhatnék, hogy mennyi minden változott és hiányzik. Még is egy percig sem hezitálva pakoltam össze a csomagomat és foglaltam a repülőjegyet. Sok időm nem volt gondolkodni, 14 nap maradt vissza az indulásig, így meggondolni időm se volt magam, ami így volt jó, mert lehet, hogy a szívem marasztalt volna egy-egy gyenge pillanatban. Annak ellenére, hogy tudtam, hogy ez kell nekem, ez a kaland, utazás, tapasztalat és legfőképpen kikapcsolódás, kilépés az otthoni gondokból és napokból. Most eljött az idő, hogy én is magammal törődjek és saját magamat helyezzem az első helyre, végre valahára.

Életem egyik legjobb döntése volt továbbra is. Tele előnyökkel és hátrányokkal is persze; Az első hetekben csak a rózsaszín köd, s hogy mi minden jó lesz; azóta már eltelt két hónap és természetesen itt sincs öröm bánat nélkül, de maradéktalanul pótolnak az élmények és az atmoszféra.

Azon túl, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtök az élet minden terén, kezdve a nyelvtanulás, szakmai gyakorlat animátorként, önkéntes munka, megélhetés és végül, de nem utolsó sorban kézilabda játékos és edzőként is új dolgokra tehetek szert. Új embereket ismerhetek meg, más személyiségeket, más szokásokat és életstílusokat. Hatalmas nagy melegséggel tölti el a szívemet az, hogy hiába vannak tőlem fontos emberek 1400 kilométerre, még is közelebb kerültek hozzám, mint valaha voltak. Persze akadnak olyanok is, akik eltávolodtak, ahogy a repülőgépem messzebbre szállt, de nem tömegével, s nem ez a csoport a vezető. Egyértelmű volt, hogy a legjobb barátnőmmel semmi nem fog változni és valahogy megoldjuk, h o-24 kapcsolatban legyünk. Az elején nem volt egyszerű, ugyanis nekem nem volt mobilnetem se időm, lehetőségem munkából írni, Neki pedig nem érkezett meg az új okostelefonja még. Hamar helyre jött a dolog és a hosszas telefonbeszélgetéseket skypera cserélve folytattuk az eszmecserét hétről hétre J Szeretett nagypapusommal úgy szintén, hetente több alkalommal tartjuk a kapcsolatot, ahogy otthon is szoktuk, már a személyes találkozásokat csak a videó hívás próbálja pótolni. L J Édes kis családommal is szorosabb lett a viszony, napi szinten kapcsolatban állunk és esküszöm többet beszélünk mint amikor ’otthon voltam’ , hiszen nem volt unalmas és pihenős életem, egyetem, edzések és munka na meg persze bulik mellett. Az ottani 5-6 óra alváshoz képest az idekinti általában 7-8 óra alvás egy nap ajándék. Bár egyre többször fordul elő, hogy kevesebb jut, mint 7. :D Drága húgom a kiemeltek közé tartozik. Sose gondoltam volna, hogy órákat fogunk skype-olni és pletykálkodni. J Tartsuk meg jó szokásunkat, ha már lassan Ő is a XX-esek körébe lép és felnőni látszik Ő is. :’) Mindezek mellett nem egy barátommal lett szorosabb vagy újra nagyon közeli a viszonyom. Sőt mi több, olyan régi barátok, haverok, ismerősök írtak, kívántak minden jót akikről sosem gondoltam volna. Persze fordított esetben nekem egyértelmű, hogy pár jó szót írok de nem mindenkinek az erőssége és nem várom el senkitől éppen ezért. Távol, mégis közel. Ide s tova 1400 km. Messze vagyok mindenkitől mégis néha nagyon közel érzem magamhoz a szeretteimet. Rengetegszer hiányzik, hogy minden apróságot megosszak, annak ellenére, hogy ezen kívül van egy aprócska facebook blogunk az ’expedíció’ alatt és top secret naplómba is vések le naponta 1-2 kulcsszót.

Hiányoznak a kis gyermekeim, csapataim, csoporttársaim és egy kicsit Magyarország is, de itt is megtaláltam a helyemet és bár semmi sem pótolható ugyanúgy, kitölti az életemet a rengeteg újdonság és tennivaló. Mindig akad időm haza írni pár kedves sort, de lassan a vizsgákra és a tanulásra is koncentrálnom kell.